2011. március 27., vasárnap

Horgolt fülbevalók 2.

Úgy tűnik, sokan vagytok kíváncsiak a horgolt fülbevalókra, ezért készült egy új kollekció. Az összeállításban van egy fülbevaló, a fehér-bronz karikás, ami már az első készletben is megtalálható volt. Ez rendelésre készült el ismét, a többi viszont teljesen új, egyedi darab.

Ahogy az előző szériánál, most is keményítve vannak a horgolt részek, mert csak így lesz szép, feszes tartása a mintának. Ezúttal bátrabban használtuk a színeket is, így igazán vidám, tavaszi-nyári fülbevalók születtek.

2011. március 10., csütörtök

Tekeredik a kígyó, avagy csíkos és csíkból készült fülbevalók, gyűrű és nyaklánc

Ahogy korábban ígértem, megmutatom azokat az ékszereket, amik egy-egy gyurmakígyóból készültek. A kollekcióból ez az a darab, amit már láthattatok:

Hasonló technikával további fülbevalók is készültek, sőt, egy medállal is próbálkoztam. A vékonyra sodort gyurmahengert feltekertem, szükség esetén kifúrtam, majd jöhetett a sütés, lakkozás, és végül a szerelés.

A süthető gyurma kategóriában szerintem ez az a módszer, amivel kezdők és gyerekek is próbálkozhatnak, mert szinte lehetetlen elrontani. Csak arra kell figyelni, hogy a gyurmakígyó ne legyen túl vékony, mert akkor törékeny lesz a megsült mintánk.

Íme a kígyókból csavart ékszerkollekció:


2011. március 3., csütörtök

Újabb horgolás, ezúttal kitűzők formájában

Legutóbb a horgolt fülbevalókat mutattam be, pedig valójában a horgolt kitűzőkkel kellett volna kezdeni a sort, mert ezek készültek el hamarabb.

Horgolt kitűzők

Idén újra nagy divat lett a virágos kitűző és bross, ami a maga egyszerűségével nagyon fel tud dobni egy teljesen hétköznapi felsőt, pulcsit, vagy kabátot. Az alábbi virágos kitűzők a horgolt fülbevalókhoz hasonlóan családi kooperációban készültek: Anyukám horgolta a virágokat, én pedig gyöngyökkel díszítettem, összevarrtam, majd bross alapra rögzítettem a kész kitűzőket.

Íme egy egész arzenál a kínálatból, aminek a többsége már gazdára is talált.

2011. február 25., péntek

Horgolt fülbevalók

Most egy igazi különlegességet szeretnék bemutatni. Különleges egyrészt azért, mert horgolt ékszerekről van szó, ami valljuk be, nem szokványos dolog, másrészt azért, mert Anyukámmal közösen készítettük ezt a kollekciót. Ő horgolta meg a kis virágokat, vagyis a munka nagy része őt dicséri, én pedig néhány alkatrésszel és gyönggyel kiegészítve fülbevalókká állítottam össze.

Sajnos a kollekcióból szinte minden darab pillanatok alatt elkelt, így csak az itt látható, éjszakai (azaz minőségileg finoman szólva kifogásolható) fotókat tudom megmutatni. Szép, nappali képekre nem volt időm, mert az első reggelen új gazdára találtak a fülbevalók. :-)



A fülbevalók bordó, türkiz, piros és fehér színben készültek. A bordó, türkiz és piros színekből egy-egy kisebb és nagyobb változat is készült. A kicsiket gyöngy kiegészítéssel díszítettem, a nagyobbak csak egy-egy fülbevaló-alapot kaptak. A horgolt virágokat összeállítás előtt természetesen kikeményítettem, így tartásuk is van.

Személyes kedvencem a fehér-bronz összeállítás, ami a kollekcióban egyedülálló módon két horgolt részből áll össze, a korongok között bronz színű gyöngyökkel.

A fülbevalókból már csak a két piros színű keresi gazdáját. Írj, ha te vagy a kiválasztott! :-)

2011. február 20., vasárnap

Fülbevaló és gyűrű 2011 divatszínében

Korábban írtam 2011 divatszíneiről. Azt ígértem, hogy én is megpróbálom majd kikeverni ezeket az árnyalatokat, hogy igazán divatos ékszerek készüljenek. Íme az első darab, ami rögtön egy szettben készült (fülbevaló+gyűrű):


A zöldeskék árnyalatú kígyókat feltekertem, majd kettőt kifúrtam fülbevalónak, egyet pedig gyűrűalapra ragasztottam. Lakkozás után szép fényt kaptak, majd jöhetett az összeszerelés, amihez ezüst színű alkatrészeket használtam.



A technikán felbuzdulva rögtön több darabot is készítettem. Hamarosan bemutatom a többit is.