2011. március 27., vasárnap

Horgolt fülbevalók 2.

Úgy tűnik, sokan vagytok kíváncsiak a horgolt fülbevalókra, ezért készült egy új kollekció. Az összeállításban van egy fülbevaló, a fehér-bronz karikás, ami már az első készletben is megtalálható volt. Ez rendelésre készült el ismét, a többi viszont teljesen új, egyedi darab.

Ahogy az előző szériánál, most is keményítve vannak a horgolt részek, mert csak így lesz szép, feszes tartása a mintának. Ezúttal bátrabban használtuk a színeket is, így igazán vidám, tavaszi-nyári fülbevalók születtek.

2011. március 10., csütörtök

Tekeredik a kígyó, avagy csíkos és csíkból készült fülbevalók, gyűrű és nyaklánc

Ahogy korábban ígértem, megmutatom azokat az ékszereket, amik egy-egy gyurmakígyóból készültek. A kollekcióból ez az a darab, amit már láthattatok:

Hasonló technikával további fülbevalók is készültek, sőt, egy medállal is próbálkoztam. A vékonyra sodort gyurmahengert feltekertem, szükség esetén kifúrtam, majd jöhetett a sütés, lakkozás, és végül a szerelés.

A süthető gyurma kategóriában szerintem ez az a módszer, amivel kezdők és gyerekek is próbálkozhatnak, mert szinte lehetetlen elrontani. Csak arra kell figyelni, hogy a gyurmakígyó ne legyen túl vékony, mert akkor törékeny lesz a megsült mintánk.

Íme a kígyókból csavart ékszerkollekció:


2011. március 3., csütörtök

Újabb horgolás, ezúttal kitűzők formájában

Legutóbb a horgolt fülbevalókat mutattam be, pedig valójában a horgolt kitűzőkkel kellett volna kezdeni a sort, mert ezek készültek el hamarabb.

Horgolt kitűzők

Idén újra nagy divat lett a virágos kitűző és bross, ami a maga egyszerűségével nagyon fel tud dobni egy teljesen hétköznapi felsőt, pulcsit, vagy kabátot. Az alábbi virágos kitűzők a horgolt fülbevalókhoz hasonlóan családi kooperációban készültek: Anyukám horgolta a virágokat, én pedig gyöngyökkel díszítettem, összevarrtam, majd bross alapra rögzítettem a kész kitűzőket.

Íme egy egész arzenál a kínálatból, aminek a többsége már gazdára is talált.