2011. augusztus 28., vasárnap

Első nemezfülbevalóm

Tegnap új technikát próbáltam ki. Nemezeltem. Évek óta tervezem, hogy kipróbálom, így most végre rászántam magam. Ez azért érdekes, mert a legtöbb gyerek kisiskolás korában készíti el az első nemezelt művét, én viszont nem találkoztam ezzel a technikával az iskolában.

Azt előre eldöntöttem, hogy fülbevalót szeretnék készíteni. Ehhez kis golyókat kell nemezelni, ami azért szerencsés, mert ez a legkönnyebb nemezelési technika. Szinte elronthatatlan, számomra legalább is így tűnt.

A kész golyókat napon szárítottam. Kihasználtam a 32 fokos kánikulát. Ezt követően már csak össze kellett "szerelni" az első fülbevalót. Íme az eredmény:



Nagyon megtetszett, így biztosan lesz még folytatása.

2011. augusztus 14., vasárnap

Kék fülbevalók különböző változatokban

Körülbelül egy hónapja készült egy kék-szürke mintás millefiori. A gyöngyöket megsütöttem, lelakkoztam, kifúrtam, majd vártam. Vártam, hogy legyen egy nyugis nap, amikor összerakhatom a végeredményt, magát az ékszereket. Most elkészült egy egész fülbevaló-sorozat, extraként egy karkötővel.

Van benne hosszabb, rövidebb, kék, ezüst, és barna színű is.